Szülők partvonalon - Bolha Focitanoda SE

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Szülők partvonalon

Jótanácsok

                                                            Szülők a partvonalon 1.
 Kevés olyan izgalmas dolog van a világon, mint egy gyermekmeccs  szurkolótábora. Nincs az az elvetemült fanclub, ami néhány szülő rajongásának megnyilvánulásával vetekedhet (ide sorolható az lelátókon fellelhető agresszió is, mind verbális, mind tettleges síkon). Szóval vannak sportoló gyerkőcök, és vannak a szüleik, és ha a szülők úgy látják, csimotájukkal hibádzik valami, akkor sportpszichológushoz fordulnak. De elég sokszor előfordul, hogy elsődlegesen nem a gyerkőcnek vannak problémái... Ez a cikk egy kis segítséget szeretne nyújtani leendő világbajnokok apujainak és anyujainak.

1. A sport öröme
A sport nyújtson örömet a sportolónak, és annak a módja, hogy ezt az élvezetet a leggyorsabban lecsökkentsük, hogy a fiatalkorúakat úgy kezeljük, mint a felnőtteket, azaz mintha ők is profi sportolók volnának. A profi sport, mint olyan nagyon hívogató, hiszen széleskörű elismertséggel, ismeretséggel jár, és  persze summával... A szülőnek fontos, hogy gyermeke sikereket érjen el, de sose feledkezzenek meg arról, hogy a gyermekükről van szó, és neki joguk van gyermekként viselkedni. Legtöbbször a fenti értékek (siker, pénz...) a szülők számára fontos, hiszen számukra jelent ez valamit. És a legnagyobb hiba az, ha ezeket az értékeket korán kezdik kondicionálni (lásd: a gyermek pénzbeli jutalmazása). Egy idő után a fiatal nem a sport szeretetéért fog sportolni, hanem azért a pénzért amit aputól/anyutól kap érte... Tehát a gyerkőcnek jogai vannak: ahhoz is van joga, hogy sportoljon, és ahhoz is, hogy kiszálljon belőle. A sport területén elég gyorsan megélhető a szülő számára mindaz a nagyon kritikus élmény, amit gyermek "elengedésének" neveznek.

2. A győzelem
A szülők figyelme a gyermekük teljesítményén és erőfeszítésén legyen, és ne a verseny végkimenetelén. Tanítsuk meg már korán a gyerkőcnek, hogy a siker nem érmekben mérhető, hanem abban, hogy az egyén eléri saját céljait. A siker nem egyenlő a győzelemmel! Tanítsuk meg neki, hogy ha mindent megtett, ami tőle telik, akkor ő nem vesztes! Ugyanígy nem számít hibának/gyengeségnek, ha vannak barátai az ellenfeleik között. Kerüljük azokat a "sugalmazásokat", hogy a győzelem érdekében bármit (ide értve a nem szabályos játékmódot, vagy akár a szerhasználatot), és nincs fontosabb az első helynél (fontosabb, mint barátok, egészség, önmagam vagy mások tisztelete).
Természetesen a gyermeknek egy idő után meg kell tapasztalnia a kudarcot is. Nagyon fontos, hogy ezekben a helyzetekben hogyan reagál rá a szülő, illetve a környezete. A szülők feladata itt az, hogy képes legyen a gyermek tanulni a csalódásból és meglássa ennek a pozitív oldalát is.

3. A célkitűzés
Ide tartozik az is, hogy segítsük a gyerkőcöket abban, hogy olyan célt állítson maga elé, ami megvalósítható, és képességeivel elérhető. Azok a célok, amik mérhetőek a teljesítménye által, sokkal gyorsabb és biztosabb visszajelzést adnak a képességéről, mint a versenyek helyezései

4. A felcserélődő szerepek csapdája
Nincs meghatóbb jelenség, amikor a szülő a gyermeke medáljaival mutatkozik. Az már picit ijesztőbb, amikor anyu/apu úgy viseli azt, mintha ő nyerte volna. Ez már sokat elárul a földi halandónak... Szóval van olyan szülő, aki túl aktívan veszi ki a részét gyermeke sportolói életében.  Az  jó, ha a szülő a gyermekével együtt él és lélegzik, és átérzi ugyanazokat az örömöket és fájdalmakat, de az már kevésbé jó, ha gyermeke kudarcát/sikerét önmaga kudarcának/sikerének minősíti. Ne próbáljuk egykori vágyainkat a gyermekkel megvalósítani!
Ennek egy másik ága, amikor az egykori "sztár" sportoló szülőnek akar a gyerkőc megfelelni. Nagyon kemény a nyomás azokon a gyermekeken, akiknek ugyanazt a teljesítményt kell hozniuk, amit anyu/apu nyújtott! Ennek ritkán van jó vége, egyik lehetőség, hogy a gyerkőc felülmúlja a szülőket, így azok "vesztesekké" válnak,  míg a másik, ha a gyerkőc nem tudja hozni a szintet, így akkor a szülőből "nyertes" lesz, és nincs nehezebb, mint egy ilyen szülőképnek megfelelni...

5. Az edző szerepe
A szülő egyik legnagyobb álma, hogy gyermeke sikeres legyen, és ezért mindent megtesz. De azért tartani kell a határokat: a szülő maradjon szülő, és ne menjen át edzőbe! A sportban át kell adni a gyermeket egy edzőnek, akinek az a feladata, hogy a gyermek képességeit a tökélyre fejlessze. Ebben el kell fogadni az ő szerepét/tekintélyét/fennhatóságát. Mivel a gyermeket átadják az edzőnek, így természetesen a szülőnek joga van ahhoz, hogy megismerje az edzőt és munkásságát, de nem ad arra felhatalmazást, hogy minden helyzetben kritizálja a munkásságát. Oké, sok esetben a szülők nem értenek egyet a gyerkőc képességeit illetően, de erre vannak kitalálva a teljesítményértékelő rendszerek, amik objektívebb képet adnak a valóságról (meg jó viszonyítási rendszert is ad...)

6. A versenyen
Nem szabad az edzővel veszekedni, hiszen a felelősséget egyszer már a kezébe adtuk. (az edzések és a verseny idejére)
Ne kiabáljunk utasításokat vagy kritikákat a gyereknek, verseny közben.
Maradjunk a nézőknek fenntartott helyen, legalább a verseny ideje alatt.
Ne tegyünk sértő megjegyzéseket a sportolókra, a szülőkre, a tisztviselőkre, az edzőkre vagy a csapatokra.
Fejezzük ki az érdeklődésünket, bátorítsuk és támogassuk a gyereket!
Segítsünk, ha az edző vagy bármilyen más tisztviselő segítséget kér!

Hát, nagyjából ennyi. A következőkben edzők számára adunk tanácsot, hogyan kezeljék a kritikusabb helyzeteket.


Szülők a partvonalon 2.

Ebben a részben az edzőknek nyújtunk segédkezet egy két tipikus szülői viselkedésnek, az összes fél (szülő, gyermek, edző) számára hatékony kezelésére:

1. Az érdektelen szülők
Jellemző: olyan mértékben figyelmen kívül hagyják a csapattevékenységeket, hogy a gyerek feszültté és zavarttá válik.
Mit tegyen az edző: Az edzőnek meg kell próbálni kitalálni, hogy mi okozza ezt a viselkedést, és jeleznie kell a szülőknek, hogy szeretettel várja őket az adott sporteseményeken. Az edzőnek nem szabad félreérteni, ha valakinek reális indoka van a hiányzásra (pl. munka, betegség), és tényleg őszintén érdeklődik. Ha sikerül megértetni a szülőkkel a sport értékeit, és hogy ez által a család is közelebb kerülhet egymáshoz, talán a szülők hozzáállása is megváltozhat. Viszont az ilyen esetekben a sportolónak is segítségre van szüksége. Az edzőnek kell bátorítani őt, és meggyőzni arról, hogy emberként is nagyon értékes.

2. A túlkritizáló szülők
Jellemző: Ezek a szülők gyakran összeszidják és lehordják a gyereket. Soha nem elégedettek a gyerek teljesítményével. Úgy tűnik, mintha ez sokkal inkább az ő „játszmájuk” lenne, mintsem a gyereké.
Mit tegyen az edző: Ahogy az már korábban említettük, néhány szülő tudattalanul is azonosul a gyerek sikereivel és kudarcaival. Ebben az esetben az edzőnek a lehető legóvatosabb módon kell tudatosítani a problémát a szülőben. Elmagyarázhatják, hogy a folyamatos kritika jelentős stresszt és érzelmi zűrzavart okozhat, és ezáltal a teljesítmény csökken. Elmondhatják a szülőknek, hogy ők miért dicsérik és bátorítják a gyerekeket, és javasolhatják, hogy a szülők is tegyék ugyanezt.
Mit mondhat az edző: „Szabó úr, én tudom, hogy maga csak Pistikének szeretne segíteni, de el kell, hogy mondjam, hogy amikor kritizálja őt, annyira feszültté válik, hogy sokkal rosszabban kezd el játszani, és ez által mindenféle szórakozást megvon tőle.” Vagy „Szabó úr, szerintem Pistike sokkal jobban reagál a dicséretre és a bátorításra, mint a kritikára. Tehát, ha a kritikák helyett inkább dicsérné és biztatná őt, akkor mindketten sokkal inkább élveznék a sportot. Végül is, ez a gyerekek játéka. Ők az élvezet és az öröm kedvéért játszanak, és a túl sok kritika kiöli belőlük ezt a kedvet.”

3. A kispad mögül kiabáló szülők
Jellemző: Néhány szülő úgy tűnik, mintha „bőrtüdővel” vagy különösen magas és erős hangszálakkal született volna. Ők azok, akik direkt a kispad mögött foglalnak helyett, veszélybe sodorva ezzel az edző dobhártyájának épségét. Folyamatosan lármáznak, tombolnak és mindenki más hangját el akarják nyomni, még az edzőét is.
Mit tegyen az edző: Mindenesetre nem szabad vitába bocsátkozni ezzel a szülővel, hiszen így nem fog megoldódni a probléma, sőt csak elmérgesedhet a helyzet. A verseny szünetében tapintatosan és óvatosan (vigyázva a füleink épségére) közölhetjük vele, hogy ez a viselkedés nem tesz jót a gyerek játékának. Az edző akár más személyeket is megkérhet, hogy segítsenek megoldani a helyzetet. Helyes megoldásnak tűnik, ha az edző valamilyen feladattal látja el azt a szülőt, ahol végre igazán fontosnak érezheti magát. Ezáltal a kiabáló szülő úgy fogja érezni, hogy roppant nagy felelősség nehezedik a vállára, és csendben marad. Ha mégis folytatja a kiabálást, úgy az edző komolyabb segítséget is igénybe vehet.
Mit mondhat az edző: „Megértem, hogy izgatott, de ezek a gyerekek itt játszani szeretnének, hiszen ezért jöttek. Próbálja meg kevésbé komolyan venni a játékot, rendben?” vagy „Figyeljen ide, engem nagyon érdekelnek a javaslatai, miért nem beszéljük meg őket a meccs után. Most nem igazán alkalmas, hiszen éppen játszanak, és most nagyon zavaró lenne ezt megbeszélni.”

4. Az „önkéntes edzők”
Jellemző: ezek a szülők gyakran állnak a kispad mellett, és osztogatják a jótanácsaikat. Ez nagyon zavaró lehet az edző, és a csapat számára is.
Mit tegyen az edző: az ilyen típusú szülővel sem szabad szembeszállni. Tudatosítania kell a sportolókban, hogy ő az edző, és szeretné, ha a meccsen végig csak rá koncentrálnának. Mások utasításainak meghallgatása nagyon zavaró lehet. Az edző négyszemközt el kell, hogy mondja a szülőnek, hogy amit csinál az nagyon zavaró, hiszen nem lehet egyszerre több emberre odafigyelni. Megkérheti a szülőt, hogy vagy teljes egészében edzők legyenek, vagy teljes egészében szurkolók.
Mit mondhat az edző: Asszonyom, értékelem az elhivatottságát és a lelkesedését, de ha Ön oldalról külön utasításokkal látja el a gyermekét, akkor szegény összezavarodik. Tudom, hogy van néhány igazán jó javaslata, és szeretném ezeket meghallgatni, de kérem, csak a meccs után”.

5. A túlvédelmező szülők
Jellemző: Ők általában a sportolók anyukái. Folyamatosan aggodalmaskodnak és figyelnek, miközben a gyerekük játszik. Gyakran fenyegetőznek azzal, hogy megtiltják a gyereknek a sportot, mert az túl veszélyes számára.
Mit tegyen az edző: Meg kell próbálni eloszlatni a szülő sérüléstől való félelmét. Biztosítani kell, arról, hogy amiket a gyerek csinál, az biztonságos. Elmagyarázhatja azokat a szabályokat, és megmutathatja azokat az eszközöket, amelyek megvédik a gyereket. Illetve biztosíthatja őt arról, hogy a helyes edzés által a kockázatok csökkenthetők.
Mit mondhat az edző: Asszonyom, higgye el, megpróbáljuk a lehető legbiztonságosabb környezetet megteremteni a gyerekek számára. Gondoljon bele, nem edzenék gyerekeket, ha nem törődnék velük, vagy ha úgy gondolnám, hogy túl sok veszélyt rejt számukra a sportolás” vagy „Kérem, higgye el, hogy minden gyerekre odafigyelek, és soha nem engedném, hogy olyat tegyenek, amit veszélyesnek tartok”.

 
Copyright 2015. All rights reserved.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz